A várva várt postakocsi
Reggel, mikor felébredtem, az volt az első, hogy megnézzem a csomagom állapotát. Már a posta.hu-n kellett rákeresnem, de ott szomorúan konstatáltam, hogy változatlanul feldolgozás alatt áll... Gondoltam magamban, ez a csomag nemhogy ma, de még a következő munkanapon se fog megérkezni. A két éves kisfiammal elsétáltunk a boltba, aztán anyukámékhoz, ahol nyugodtan ücsörögtünk, beszélgettünk. 11-kor gondoltam induljunk, még tésztát kell főzni az ebédhez. Haza is értünk, kisfiamat tisztába tettem, indulok a fürdőszobába kezet mosni. Kinézek az ablakon menet közben, hát elhúz a ház előtt a postakocsi. Kirohantam, erre visszatolat. Nem hittem el! De most komolyan... Gyorsan készítettem is egy fotót, hogy nyoma maradjon :) Kimegyek, kérdi a bácsi, hogy jó helyen van-e. Mondja a nevet, mondom jó bizony ;) Veszi ki a dobozt a puttonyból, hát még akkor is csak tátott szájjal néztem a dolgot. Aláírás, és már vihetem is be a házba. Kicsit aggódott, hogy súlyos csomag, én meg kismama vagyok, de mondtam neki, hogy "Á , nem nehéz!". Csak had vigyem már :D Letettem, szintén fotó:
Megpróbáltam lehiggadni. Kipakoltam a táskából a boltban vett dolgokat.
De azért bekukucskáltam a lyukon:
Aztán azon gondolkoztam, hogyan fogom levideózni a kicsomagolást. Kisfiam egész jól elvolt, nézte a tévét, gondoltam itt az én időm. Gyerkőc traktoros kis asztala, rá a doboz. De hova tegyem a telefont? Forgószék, rá egy jegyzettartó. Telefon pont belefért, ceruzákkal kitámasztottam, és már mehetett is a próba videó. Hát az elég vicces lett :D Aztán jöhetett élesben. Háromszor futottam neki, mert kisfiam persze megunta, ami a tévében ment, így hát kerestem neki valami rágcsit, és már folytathattam is :) Elkészült a videó, kicsit bénáztam benne, de szerintem elfogadható lett. Dupla dobozban volt, a belsőt már kinyitották. A bolt volt az, mert beletették a számlát és egy kis üzenetet a csomagolótól, Anitától :) Kedves. Ezeken kívül még egy német nyelvű, a webshop által kreált receptfüzet is volt a tetején. Sajnálom, hogy német, mert tök jól néz ki, de sajnos össze kell firkálnom a fordítással :( A KitchenAid féle Cook Book, nem tartozott a csomaghoz, csak valami féle kupon jár a géppel hozzá, de azt nem találtam. Már írtam a boltnak, hogy hogyan juthatok hozzá. A válaszukat még várom.
Tádámm:
Ezután jöhetett a konyhapultom rendbe tétele, mert már eléggé tele volt pakolva minden kacattal. És megkapta végső helyét a gép. A maga 13 kilogrammjával nem fogom ide-oda rakosgatni. Így fix helye lett:
Azóta már forgattam egy kicsit, hogy jobban kézre essen. Nagyon feldobja a konyhát, imádom nézegetni. Férjem kinevetett, mert elmentem mellette és megsimogattam. De ez van minden alkalommal azóta is :D
Hiába, a várva várt robotgép végre a konyhámban tündököl...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.